Ugrás a tartalomra
Dr. Kurucz Kornélia
Kutató
Önéletrajz (425.45 KB)

Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen végeztem, ahol 2008-ban szereztem biológus diplomát, majd 2012-ben doktori fokozatot ökológia területén. Tudományos érdeklődésem akkoriban az urbanizációs folyamatok megértése, az emberi beavatkozások, élőhelyátalakítások állatvilágra gyakorolt hatásának kutatása köré formálódott. Posztdoktorként lehetőségem nyílt több külföldi csoport munkájába is bekapcsolódni, elsősorban agrárökológia és urbanizációs ökológia területén. Majd érdeklődésem egyre inkább a zoonózisok, állatokról emberekre terjedő fertőzések ökológiai hátterének vizsgálata felé irányult. Ennek okán, 2015-ben kapcsolódtam a Virológiai kutatócsoporthoz, ahol jelenleg is vezetem a betegség ökológiai kutatásokat, azon belül is kiemelt fókusszal a csípőszúnyogok, mint vektor szervezetek sokoldalú vizsgálatát. A munkacsoport, az európai Aedes Invasive Mosquito COST Action kutatói hálózat keretén belül számos nemzetközi projektben képviseli Magyarországot, valamint több nemzetközi kollaborációs munkát vezetünk az inváziós szúnyogok kutatása terén.